Szárnyalás festményem - gondolatok

2023.05.21

Egy barátnőmmel töltött - 50. születésnapi -fantasztikus hétvége után kikívánkozott belőlem ez a rajz.  Szárnyalás. Olyan könnyednek éreztem magam a hétvégén. Eljött és meglátott Magyarországról a barátnőm. 8 éve élek Németországban. Azóta nem volt kinnt nálam. Én ha hazajártam meglátogattam amikor tudtam, de Ő most jött először.

És tudom, csak egy 2 napos hétvége volt, de itt jön képbe a " félig üres vagy félig tele van a pohár" sztori.

Vagyis nem mondom erre két a napra, hogy csak 2 nap. Azt mondom erre a két napra, hogy ez egy csoda volt. Beszélgettünk, filmeztünk, sétáltunk, főzőcskéztünk. Volt 2 napunk amit olyan élményeket, érzéseket hozott vissza amilyen a tinikorunk volt.

Komfortos minden pillanat. Mintha minden nap beszélgetnénk és semmi nem maradt volna ki az életünkből.

Volt, hogy be tudtuk fejezni a mondatokat, de volt, hogy csak egymás szabáva vágva félmondatokkal csapongtunk.

A kép, az arc a bizalom, a szabadság. Szárnyalás lehunyt szemmel. Engedni, hogy a hajamat fújja a szél és meséket, történeteket szőjön bele.

A rajz alapja lehetőséged ad neked is, hogy belesződd a saját mesédet. Ha szeretnéd megfesteni a képet az üvegfestő iskola csatornához csatlakozva megteheted, mert minden pillanat az elkészítésnek videóra lett rögzítva magyarázatokkal.